Kisebb koromban állandóan rágtam a körmeimet. Anya - valahol 12 éves korom környékén - egy nap megelégelte a dolgot, és elvitt a műkörmöséhez. Hosszú éveken át lelkesen jártam is töltetni, pótoltatni, lakkoztatni... Először zselés, aztán porcelán karmaim voltak, végül meguntam az egészet és leszedettem. Valahogy soha nem tudtam megbarátkozni azzal, hogy olyan természetellenesen vastagok voltak - szerintem a saját körmeim sokkal szebbek, ha megnövesztem őket.
Persze azóta sokat változott a világ: már gyakorlatilag mindent bele lehet építtetni egy körömbe a virágoktól a kagylóhéjig. Ezért nem is értem, hogy miért van az, hogy sokan még mindig a legegyszerűbb francia manikűrnél vannak leragadva (itt persze nem azokra gondolok, akiknek pl. a munkájuk nem enged mást). Persze a fehér mindenhez megy, de tényleg muszáj annyira unalmasnak lennie? Még egyszer az akkori körmösöm, Gabi is megjegyezte, amikor mély borvörös lakkot választottam: "Milyen jó, hogy te ilyen bevállalós vagy! A legtöbb vendégem mindig ugyanazt a francia lakkozást kéri, mindenféle extra díszítés nélkül. Hogy nem unják meg...?"
Ezt a cikket Fruzsi barátnőmnek ajánlom, akinek a körmein szerintem még nem láttam mást a francia manikűrön kívül. Remélem, ezzel a pár képpel adok néhány ötletet, hogy milyen legyen a következő kis műalkotás, amit majd viselsz magadon. :)
A fenti lélegzetelállítóan gyönyörű tetoválás hennával készült; a képet az Elite KörmösAkadémia oldalán találtam. Így aztán még a hagyományos francia manikűr sem unalmas!
Utólagos köszönet Barsi Móninak és Monostori Évának, akiknek számos alábbi kép dicséri keze munkáját.
